Így a harmincadik nap alkalmából arra gondoltam, sorba szedem az önkéntes karanténunk számomra 10 legkedvesebb, legkifejezőbb pillanatát.
Nehéz 10-et kiválasztani, főleg, hogy a tegnapelőtti napot sem tudnám precízen felidézni, azt megmondani elsőre, hogy milyen nap volt - szerda vagy vasárnap, pedig pláne képtelen vagyok.
Na, haladjunk visszafelé, íme a top 10 karanténbeli pillanatom:
#10
Amikor bejelentették a kötelező home office-t
"Fuck yeah, ágyő kialvatlanság, heló pizsiben excelezés! Viszlát, majmok, 1 hónap múlva tali!"
- szólt a fejemben, kívülről ez persze valójában így játszódott le:
"Ajj, de kár, jaj, most mi lesz, hogy lesz, de annyi biztos, hogy hiányozni fogtok!"
Igen, tetszett a kisimult idegzet lehetősége, hogy nem kell többet bkv-zni, kimarad a reggeli tömött 9-es buszon a hónaljparti, hogy nem jelent fenyegetést a kínos small talk a kávéfőző mellett többé, nem kell felöltözni és ebéd után sutyiban kigombolni a nadrágot az asztal alatt.
Persze azóta eltelt az az 1 hónap, így kicsit más már a perspektívám.
#9
Amikor már második nap a kukából ettünk
Zöldséglevest szerettem volna főzni, daraboltam fel a hozzávalókat, közben csicseregtünk Dáviddal, amikor észrevettem, hogy a felcsíkozott zellerem sikeresen a kukába dobáltam a folyamat során.
Kiszedtem, megmostam, és nem nagy dolog, de abban a pillanatban vicces volt, hiszen tudjátok, az anyukák hogy túl tudják aggódni a dolgokat: jaj, most mi lesz, mi lesz a munkáddal, albérletben meddig maradtok, van pénzed, meddig lesz pénzed, esztek rendesen?
Dávid, látva, hogy a kukából szedem ki az ételt:
" 'Anyádnak' majd mesélheted, hogy mi már a karantén második napján kénytelenek voltunk a kukából enni. Rossz a helyzet."
# 8
Kora reggeli muzsika a gangon
Mi általában elég korán fekszünk, így korán is kelünk. Van a gangon székünk, meg most már fotelünk is, kis asztalkánk, ott szoktuk elfogyasztani a reggeli kávét, narancslevet. Kiülünk a kis plédjeinkben, ott olvassuk el a híreket, beszélgetünk.
Egyik nap Dávid kihozta a kis hangszórót és berakta ezt a Frank Sinatra számot. Olyan gyönyörűre festette azt a hajnalt, az égboltnak azt a kis szegletét, amit látni innen. Meg is könnyeztem, ennyi szépségtől túlcsordult a szívem.
Az ember önkéntelenül is epifániát él át, feleleveníti az élete kulcspillanatait, főleg a rosszakat, mert most már képes máshogy nézni őket, már látja, hogy a szenvedés valami nagyobb jóhoz vezet, megkönnyezi a régi hibákat és hálát ad értük, hálát a fiatalságért, az eddigi útért.
Egy pillanatra el is hiszi, hogy ezt komolyan gondolja és megérkezett a következő tudatossági szintre, innentől kezdve pedig minden könnyebb lesz, mostantól mindfulness és örök béke.
Aztán vége a dalnak, és a belső monológodban megint magad szidod.
# 7
Amikor legutóbb kiszabadultam vásárolni
Na, hát karantén ide vagy oda, sajnos nem tudunk mindent rendeléssel megoldani, így heti 1-szer azért Dávid el szokott gurulni vásárolni az egykerekűjével.
De most én is vele mentem! Húsvéti deluxe bevásárló listát készítettem, és tudtam, hogy nem bírná egyedül hazacipelni, főleg, hogy olyan bolondok vagyunk, akik vagy 4-féle tejet szeretnék itthon tartani (3,5%-os, meg retro zacskós is a feeling miatt, meg rizstej, meg kókusz meg mandula, minden, ami akciós).
Szóval ezt a luxus kiruccanást megengedtem magamnak, kiszabadultam.
Annyi izgalmas dolog történt, átsétáltunk a Ferdinánd-hídon, láttam más embereket, autókat. Láttam az eget, nemcsak azt a kis téglalapnyit, amit a körfolyosóról lehet nézni.
Szokatlan volt a szemeimnek ennyi fény, mozgás és inger hirtelen. Arra is rájöttem, hogy teljesen elszoktam a sétálástól, fél kilométer is szokatlanul nagy igénybevételnek tűnik, a 4-6-osig innen elsétálni most olyan lenne, mint a Kinizsi 100-as.
Az agorafóbia enyhe jelei is feltűntek magamon, felment a pulzusom odakint, már elfelejtettem, hogy kell viselkedni társas szituációkban - mindenkinek köszönünk, aki szembejön? hogy kell oldalra térni a járdán? hogy adjam fel a szemkontaktust és hagyjam abba a mereven bámulást valakire?
Viszont összegészében nagyon megérte a kiruccanás, és nem mellesleg, tudtam szerezni még sok-sok száraz rosé bort.
# 6
Amikor hajnali 4-kor páros jógáztunk
Úgy a karantén második hete környékén járhattunk, akkoriban kicsit durvábban el volt csúszva a bioritmusunk, így már hajnali 4-kor, még lámpafánynál, a kanapén találtuk magunkat kis kávé társaságában.
Felmerül az emberben - mi az istent lehet ilyenkor csinálni, amit eddig még nem csináltunk? Egész nap nézzük egymást, egész nap egymással beszélünk, meddig fajulhat még ez a szimbiózis?
Hát, egy hirtelen ötlettől vezérelve hanyatt dőltem, és felvetettem, hogy most ideális lenne belefogni a páros jógába, úgyis mozgásszegényen élünk, meg ilyen korán igazából úgyis csak a guruk vannak ébren, (meg a pékek, és mivel a karantén alatt mindenkiből pék lett, hiszen csak ez lehet a magyarázat az élesztőhiányra, ezért csak most jövök rá, hogy hibás volt a gondolatmenetem.) tehát egyértelmű, hogy jógagurukká kell válnunk.
Szóval a lábaim segítségével a fejem fölé emeltem Dávidot, aki próbált egyensúlyozni felettem, miközben folyamatosan nevettem, amitől remegett a lábam. Mivel Dávidot a hasánál fogva tartottam a talpammal, kicsit megnehezítettem a dolgot, de végülis nem lett belőle baleset.
Nem jógáztunk amúgy azóta, de a pillanat édes szürrealizmusa örökre szívemben ragadt.
Délutánra marad az 5 legkedvesebb pillanat, folytatás következik!
